pártrendszer – Pártrendszeren egy ország pártjainak egymáshoz fű­ződő viszonyát, a pártok politikai folyamatra gyakorolt hatását értjük. A pártrendszer folyamatosan változik a történeti fejlődés során. A tipoló­giák többsége a pártok számát és egymáshoz mért erőviszonyát veszi alapul. A leggyakrabban alkalmazott felosztás Giovanni Sartori nevéhez fűződik, aki két alaptípust különböztetett meg: a nem versengő és a versengő pártrendszert. Előbbi azokra az országokra jellemző, ahol nin­csen demokratikus választási rendszer. Utóbbi azokra az államokra, a­hol a pártok között érvényesülhet a demokratikus verseny. A nem ver­sengő pártrendszeren belül megkülönböztetjük az egypártrendszert (egy párt formális uralma), valamint a hegemonisztikus pártrendszert (névle­ges többpártrendszer, melyben egy párt tartós uralma érvényesül). A ver­sengő pártrendszeren belül beszélhetünk predomináns (több párt de­mokratikus versenye mellett tartósan egy párt uralma érvényesül), két­párti (két nagy párt váltógazdálkodása), mérsékelten plurális (3–5 párt versengése), és plurális (5-nél több párt versengése) pártrendszerekről. Magyarországon a rendszerváltás eredményeként egypártrendszerből versengő többpártrendszer alakult ki. Az 1990-es évek során egyre kon­centráltabb lett a magyar pártrendszer, így az 1990-es évekre jellemző plurális rendszer a 2000-es évek elejére a kétpárti modell irányába toló­dott el.
Összeállította:
Juhász Attila (Political Capital)
Utolsó frissítés:
2006. április 3.
© 2006 UNIWORLD–MTA
     
  Kapcsok a világháló felé