apokaliptika – az apokalüptó (felfed, kinyilvánít) görög szóból származó, a késői zsidó és a korai keresztény vallásos, biblikus irodalom egyik műfaji csoportját jelölő teológiai és vallástörténeti fogalom. A Kr. e. 2. századtól ki­bontakozó apokaliptikus irodalom a jövővel kapcsolatos, Isten által elrejtett titkok feltárását, látomások, prófétai beszédek és mitológiai gyökerű képek általi megvilágítását és nyelvi-fogalmi szimbólumok sorában való értelme­zését tekinti feladatának. Az elsőként Dániel könyvében felbukkanó, majd számos ószövetségi és újszövetségi apokrif iratban, valamint a Jelenések könyvében is érvényre jutó szemlélet szerint Isten által arra meghívott, gyakran a névtelenség homályában maradó vagy nyilvánvalóan fiktív sze­mélyek kapnak látomásokban, érzéki képekben és a számmisztika irányába mutató spekulációkban gazdag kinyilatkoztatást, titkos és titokzatos tanítást az elközelgő végidőről. A zsidó és a korai keresztény apokaliptikus irodalom közös témája tehát döntően a közeli világvége előjeleinek fürkészése, a ke­resztény irodalomban pedig eszkatologikus látásmóddal társuló, a kor belső szellemi válságérzetét feldolgozni kívánó témái a Messiás második eljö­vetelével és a végítélet közelségével összefüggő kérdések tárgyalására is kiterjednek. Az apokaliptikus irodalom mintegy félszáz, részben csak töredé­kesen fennmaradt darabja közül Mózes, Hénokh és Ábrahám ószövetségi apokrif apokalipszise, a Jubileumok könyve, valamint néhány apostolok neve alatt fennmaradt újszövetségi apokrif irat a legnevezetesebb.