szókratikus módszer, szókratészi forma – Szókratész beszélgetései rendre abból az ironikus megjegyzésből indulnak ki, hogy Szókratész a megvi­tatandó témakörrel kapcsolatban nem rendelkezik tudással, és ezért beszél­getőpartnerétől alapvető fontosságú felvilágosítást remél. A beszélgetés so­rán Szókratész a beszélgetések szokásos szabályai – a dialektika – helyett sokkal rigorózusabb kikötéseket érvényesít. A szokásos dialektikus eljárás értelmében a beszélgető partnerek tetszőleges álláspontot védelmezhetnek, és ehhez tetszőleges további állítást felhasználhatnak, a lényeges csak az, hogy semmiképpen se mondjanak ellent önmaguknak. A szókratikus beszél­getéseknek ezzel szemben az az alapkikötése, hogy a beszélgető partnernek minden egyes menet közben felvetődő kérdésre saját meggyőződése szerint kell válaszolnia. Így aztán a szókratészi beszélgetés a szó mindhárom értel­mében elenkhosz – egyszerre vizsgálat, cáfolat és feddés: a beszélgetés során a beszélgetőtársat magát vizsgálják meg, s a vizsgálat eredményeképpen a beszélgetőtárs jellemének és életvitelének alapvető fogyatékosságai tárulnak fel. Szókratész beszélgetéseinek gyakori kiindulópontja az, hogy egy épp szó­ban forgó erénnyel vagy jellemhibával kapcsolatban általánosságban véve meg­kérdi, hogy mi az illető erény, illetve jellemhiba. Ez a kérdés arra az elő­feltevésre épül, hogy az erényekkel, illetve jellemhibákkal kapcsolatban meg­adható az az egységes jellemvonás – vagy ahogy Szókratész fogalmaz, az az egységes forma – amelynek birtokában tetszőleges ember (és ez által tetsző­leges cselekedet és tetszőleges körülmény) az illető erénnyel, illetve jellem­hibával rendelkezik.