Lakatos Imre – eredeti nevén Lipsitz Imre, sz. 1922 (Debrecen), h. 1974 (London). Egyike volt azoknak a fiatal kommunista értelmiségieknek, akik a második világháború utáni új rendszer fő támogatóiból (az Eötvös Collegium bezáratása) annak áldozataivá (három év a recski fogolytáborban), majd kri­tikusaivá váltak (vita a tudományról a Petőfi-körben). Ezekben az években Karácsony Sándor, Lukács György és Pólya György gondolkodása volt rá nagy hatással. 1956-ban elhagyta Magyarországot, majd ösztöndíjat kapott Cam­bridge-be, ahol 1961-ben Bizonyítások és cáfolatok. A matematikai felfedezés logi­kája című, szokatlanul eredeti matematikafilozófiai értekezésével doktorált. Ezután a London School of Economics (LSE) tanára lett előbb Karl Popper mellett, majd utódjaként a tanszékvezetői székben. 1974-ben váratlanul érte a halál; több befejezetlen kéziratot hagyott hátra, mint amennyit életében megjelentetett. A szűk másfél évtized alatt mégis a tudományfilozófia Kuhn­nal és Feyerabenddal együtt emlegetett tekintélyévé vált. A tudományos kuta­tási programok metodológiája elnevezésű modellje szerint a tudomány az egy­mással párhuzamosan működő elméleti keretek révén halad előre, amelyek egy cáfolhatatlan kemény magból (negatív heurisztika) és az azt körülvevő, fo­lyamatosan változó védőövből (pozitív heurisztika) állnak. Lakatos a racionali­tás utolsó védelmezőinek egyikeként lépett fel, ugyanakkor pályatársainak többségétől eltérően világosan látta tudás és tudomány történeti meghatáro­zottságát is.