Panama-csatorna – Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő csatorna ötlete a 16. századból való. 1876-ban Ferdinand de Lessepsnek, a szuezi csa­torna tervezőjének vezetésével francia bizottság alakult a csatornaépítés lehetőségeinek feltárására. Az 1879-es párizsi csatorna-kongresszus Nicara­gua vagy Panama mellett állt ki. Noha itt a legkeskenyebb a két óceán közötti szárazföld (80 km), az építkezés ellen szóltak a térség geológiai sajátságai, a trópusi esőerdők, a mocsarak, a nagy esőzések és a mindezzel járó betegsé­gek. A kolumbiai kormány engedélye ellenére nem a francia terv valósult meg. Az Egyesült Államokban Grant elnök kezdte szorgalmazni a csatorna építését, s ő kezdte meg a térség módszeres felmérését is. Grant és utóda, McKinley előbb Nicaraguában láttak alkalmas terepet a csatornaépítésre, de a 19–20. század fordulóján végül Panama felé fordult a figyelem. Theodore Roosevelt adta meg a végső lökést az építkezéshez, miután 1903-ban Pana­ma – amerikai katonai védelem mellett – elnyerte függetlenségét Kolumbiá­tól. A zsilipkamrákkal működő csatorna 1904 és 1914 között, rendkívüli ne­hézségek s veszteségek árán épült meg, de forgalma azóta is igazolja terve­zőinek látomását: a vízi utat évi 13–14 000 hajó használja, itt bonyolódik a világkereskedelem 5%-a.