![]() |
Címdokumentumok térképe |
|
![]() |
Venus Express –
Az Európai Űrügynökség (ESA) Venus Express nevű szondája 2006. április 11-én négyszázmillió kilométeres és 153 napos út után végre célba ért, s bolygó körüli pályára állt. A Vénusz a hatvanas–hetvenes években még legalább annyira érdekesnek tűnt, mint a Mars, hiszen méretét, tömegét tekintve ez hasonlít legjobban a Földre. Elsőként az amerikai Mariner-2 szonda érte el a Vénuszt 1962 végén. Mellesleg ez volt az első alkalom, hogy egy ember alkotta eszköz méréseket végzett egy másik bolygónál. A Szovjetunió 1961 és 1983 között a Venyera programban 15 szondát indított a Vénuszra. 1970-ben a Venyera-7 végre leszállt, s adatokat közvetített a Vénusz felszínéről, az amerikai Magellán pedig 1994-es leállásáig elkészítette a bolygó radartérképét. A mérésekből addigra kiderült, hogy a Vénusz pokoli bolygó. Felszínén 470 Celsius fok a hőmérséklet, a légnyomás kilencven–százszorosa a földinek. A túlnyomórészt szén-dioxid légkörben kénsav-felhők úsznak, a szelek pedig olyan tempóban száguldanak, hogy négy nap alatt megkerülik a bolygót. A 12 éve szünetelő kutatásoknak most új lendületet ad a célba ért Venus Express. A szonda, amelyet 14 nemzet, köztük Magyarország fejlesztői készítettek, a következő két évben a Vénusz körül keringve minden eddiginél fejlettebb műszereivel vizsgálja majd a sűrű légkör szerkezetét, mozgásait, kémiai összetételét.
|
Összeállította: Elek László Utolsó frissítés: 2006. május 10. © 2006 UNIWORLD–MTA |
| Kapcsok a világháló felé | ||
| ¬ Nyitóoldal ® |