![]() |
Címdokumentumok térképe |
|
szieszta –
a mediterrán országokban kialakult szokás: a legmelegebb déli, koradélutáni órákban történő pihenés, visszavonulás. (A latin sexta hora »hatodik óra« az ókori római időszámításban a delet jelölte.) Ez azt jelenti, hogy a munkavégzés reggel 8–12-ig, illetve körülbelül 16–20 óráig tart. Ennek oka, hogy a nagy forróság megterheli a szervezetet, csökken a koncentráció képessége, tompulnak a reflexek, gyakoribbak a rosszullétek és a közúti balesetek is, és a hatékonyság is alacsony fokú. Míg Európában egyelőre fehér hollónak számít, Japánban már beiktatták a munkarendbe a déli pihenést, az Egyesült Államokban pedig egyes munkahelyeken alvótermek várják a dolgozókat. A hagyományosan »sziesztázó« Spanyolországban viszont a kormány szerint ez csökkenti a termelékenységet, ezért hatályon kívül helyezték a sziesztát az állami hivatalokban és az állami cégeknél. A déli pihenőidő bevezetésének lehetősége Magyarországon is felmerült. A Magyar Tudományos Akadémia által a klímaváltozás következményeinek vizsgálatára indított kutatási program már 2003-ban felvetette a munkavégzés egészséges feltételeinek biztosítása érdekében, 2007-ben pedig népszavazásra terjesztették fel a szieszta beiktatásának kérdését. Életbelépése jelentős életmódváltással járna, mivel a hivatali munka és ügyintézés, a kereskedelmi és utazási szokások alapvető átalakulását vonná maga után.
|
Összeállította: Sipos Júlia Utolsó frissítés: 2007. augusztus 13. © 2007 UNIWORLD |
|
| Kapcsok a világháló felé | ||
| ¬ Nyitóoldal ® |