posztadoleszcens – a latin adolescens (serdülő) és post (utáni) szavakból az új ifjúság leírására alkotott szociológiai kategória. A kifejezés először 1970-ben Kenneth Kenistonnál jelenik meg az »elhúzódó kamaszkor« je­lö­lé­sé­re. A jelenség hosszabb társadalomtörténeti folyamat eredménye, amely­nek során homályossá váltak a felnőttség kritériumai. Az új ifjúság szo­cio­ló­gi­ai­lag meghatározható ismérve többek között a tanulás és a munkavállalás határának elmosódása (az ezredforduló Európájában a fiatalok nagy hányada még 25 év felett is diák, ugyanakkor jelentős százalékban emellett már dol­goznak is). Megváltoznak a párkapcsolati szokások: kevesebb és későbbi idő­pont­ra tolt házasságkötés, a gyermekvállalás elhalasztása és csökkenő gye­rekszám a jellemző. A meghosszabbodó kamaszkor további jellegzetessége a szülői támogatás elhúzódása; nemcsak az anyagiak, hanem például a szülői házból való későbbi elköltözés, illetve az időszakonkénti visszaköltözés te­rén. A kulturális mintaadásban szerepkonfliktus figyelhető meg: ma a szülők nemzedéke igyekszik nyomában maradni a gyermekek generációjának, akik már mintát nyújtanak, miközben ők maguk még a felkészülés időszakában vannak. A 2007 nyarán magyar szociológusok által megjelentetett »Új ifjúság« című tanulmánykötet megállapítása szerint a kamaszkor elnyúlása az élet­pá­lya bizonytalanságai miatt nálunk is tömegessé válik.