![]() |
Címdokumentumok térképe |
|
![]() |
Japán Díj –
A Japán Díjat 1985-ben alapították, hogy a világon bárhol születő, legkiemelkedőbb tudományos és technológiai eredményeket ismerjék el vele. Két előre meghatározott kategóriában hirdetik meg, amelyek évente változnak. A díjat japán tudósokból alakított bizottság ítéli oda, értéke 50 millió yen (kb. 450000 dollár). A díjazottak nevét januárban közlik, az átadási ceremóniára pedig áprilisban kerül sor Tokióban a császári házaspár jelenlétében. Az ünnepség egy hétig tart, ami alatt a díjazottak előadást tartanak és különböző tudományos megbeszéléseken vesznek részt. 2006. április 20-án immár huszonkettedik alkalommal adták át a díjakat: »Globális változások« kategóriában Sir John Theodore Houghton (Nagy-Britannia), »Új terápiás elképzelések és technológiák fejlesztése« kategóriában pedig Akira Endo (Japán) a díjazott. Bár a díj presztízse tudományos körökben nagy, a nyugati média nem tanúsít elegendő figyelmet iránta, ezért nálunk kevéssé ismert. Zavarólag hat, hogy »japán díjként« emlegetnek több más díjat is, például a Japán Minőségi Díjat vagy a császár védnöksége alatt működő Imperial Díjat, amelyet híres zenészeknek, zeneszerzőknek ítélnek oda.
|
Összeállította: Varga Anna Utolsó frissítés: 2006. május 2. © 2006 UNIWORLD–MTA |
| Kapcsok a világháló felé | ||
| ¬ Nyitóoldal ® |