![]() |
Címdokumentumok térképe |
|
blog –
az angol web ('háló') és log ('napló') összevonásából 1999-ben született kifejezés, amelyet 2004-ben az év szavának választottak. Tulajdonképpen olyan webhelyet jelöl, amely írójának személyes közléseit, szöveges, képi vagy hangzó dokumentumait tartalmazza időponttal ellátott bejegyzések formájában, s ennyiben a hagyományos naplóra emlékeztet. Legfontosabb újdonsága azonban, hogy mindez az internetes technológia révén nyilvánosságot kap. A blog hamar a legnépszerűbb önkifejezési formák egyike lett, egy-egy ilyen oldal látogatói pedig – akik szintén nyilvánosan megjegyzéseket is fűzhetnek az egyes részekhez – gyakran virtuális közösségeket alkotnak. Hamarosan felbukkantak a személyességen túlnövő tematikus blogok, s az új műfaj villámgyors karriert futott be az üzleti kommunikáció és a politikai marketing területén is. A magyar többpártrendszer történetében először a 2006-os országgyűlési választások kampányidőszakában jelent meg. Másfelől ugyanakkor a blog kiemelt jelentőségű eszköze lehet az ún. állampolgári zsurnalizmusnak: sok blogger a hivatalos nyilvánosságtól elhatárolva magát megpróbál saját szemszögéből hiteles beszámolót adni azokról az eseményekről, amelyeknek tanúja volt.
|
Összeállította: Sipos Júlia Utolsó frissítés: 2006. március 6. © 2006 UNIWORLD–MTA |
|
| Kapcsok a világháló felé | ||
| ¬ Nyitóoldal ® |